Panyik Dávid sok viszontagságon ment keresztül az utóbbi bő egy évben, melyre elsősorban a koronavírus fertőzés és a Post-Covid szindróma nyomta rá a bélyegét. Őszintén mesélt arról, hogyan vetette vissza felkészülését és az életét a betegség, valamint az előtte álló szezonbeli terveiről is beszélt.

- Ez a szezon nem úgy alakult ahogy szeretted volna. Mi volt a terv?

- Őszintén és tiszta szívvel kimondhatom, hogy ez a szezon egyáltalán nem úgy alakult, ahogy én azt még másfél évvel ezelőtt elképzeltem. Az egész még a tavalyi versenyszezon utolsó időszakával kezdődött. Az Olaszországban megrendezett világbajnokságon kezdtem el érezni először, hogy valami nem stimmel a testemmel.  A VB után az utunk Fehéroroszországba vezetett, ahol egy helyszínen rendezték meg az Európa Bajnokságot és az utolsó IBU kupát. Itt már elég erős fáradtság volt rajtam, gyakran szédültem, nem tudtam koncentrálni, de nem csak a pályán és a lőtéren. Eleinte megpróbáltam nem foglalkozni vele, de ahogy teltek a napok egyre rosszabb lett. A versenyeredményeim is jóval elmaradtak a tőlem elvárhatótól, ezért edzőm, Szőcs Emőke biztatására ki is hagytam az utolsó versenyt. Azt azért nem gondoltam, hogy három napra a hazaérkezésünk után kórházban kötök ki a Covid-19 pandémia elején egy kezdődő szívizomgyulladással. Ugyanis nem sokkal a hazaérkezés után olyan roham és mellkasi fájdalom kapott el, hogy mentő vitt be a Flór Ferenc Kórházba, ahol bent is tartottak, és 5 napon keresztül folyamatosan vizsgáltak, majd mivel nem találták meg a konkrét kiváltó okot és az állapotom javult a kapott gyógyszerek hatására, gyorsan hazaküldtek, nehogy bent ragadjak a kórházban a pandémia miatt. A következő 4 hónapban folyamatosan küzdöttem a javulni nem akaró pánik rohamokkal, szívritmus zavarokkal, mellkasi fájdalommal, nehézlégzéssel, álmatlansággal, krónikus fáradtsággal, neurológiai problémákkal, és még sorolhatnám mikkel. Kész rémálom volt az életem, az első olyan felkészülési időszakom kezdetén, amikor terv szerint csak a sporttal kellett volna foglalkoznom.  Az orvosok akkor hiába keresték a kiváltó okokat, teljesen tehetetlenek voltak, bár így utólag a véremben talált antitestek alapján biztosan állítják, hogy mononukleózisom volt. Ezzel egyidőben Sárával kiköltöztünk Ramsauba, Ausztriába, hogy jobb lehetőségeink legyenek az edzés terén, de mindig le kellett álljak az edzéssel a rosszullétek miatt. Ez egészen július 3-ig húzódott. Ez az a dátum, mikor először jól éreztem magam a bőrömben, ami hihetetlen érzés volt négy hónap állandó rosszullét után. Majd másfél hónap fokozatosan egymásra épített edzésmunka következett, amilyet még életemben nem sikerült véghez vinnem. Minden edzésen 100%-ot tudtam nyújtani, azzal a tudattal a fejemben, hogy a többiek két hónapja már május elején, elkezdték a felkészülést. Az augusztus 16-án megrendezett Síroller Országos Bajnokságon eredetileg el se akartam indulni, de a verseny előtti este meggondoltam magam. A 15 km-es távon a 3. helyezésemmel, legjobb biatlonosként 1:40-re voltam Magyarország legjobb sífutójától, ami számomra egy ilyen fél év után mindennél többet jelentett. Ez újabb erőt és motivációt adott, amik visszaköszöntek a következő hetek edzésein. Szeptember elején lefutottam ugyanazt a 10 km-es felmérőt, amit az előző évben egy hónappal később a felkészülésben, októberben futottunk. Egy percet sikerült javítanom az előző évi időmön. A lövészet is kezdett szépen összeállni és a magaslati edzések is könnyedebben mentek, mint valaha. A versenyszezon kezdetét is januárra tolták, tehát minden jól alakult. Ez a töretlen edzésmunka ment egészen október 18-ig, amikor is az egyik magaslati edzésen hirtelen visszatértek a tüneteim: erős szédülés, tudatzavar, hányinger, fáradtság, erőtlenség. Félbe kellett szakítsam az edzést. Pár napra rá elment az ízlelésem és szaglásom is. A PCR tesztem pozitív lett és velem együtt Sárát is 10 nap kötelező karanténba zárták a felkészülési időszak legfontosabb részében.

- A COVID-ot hogy élted meg?

- Eleinte pozitívan. Próbáltuk kihozni Sárával ebből is a maximumot. Soha egy pillanatig se gondoltam arra, hogy idén nem fogok versenyezni. Minden nap legalább fél óra célratartás, mentál tréning, mozgás analizálás, illetve légzési gyakorlatok jellemezték a karantént Emő utasítására. Sajnos gyakran még ez is megterhelőnek bizonyult. Ami számomra érdekes volt, hogy a vírus nem a tüdömet támadta meg, inkább az idegrendszeremet, és nem volt lázam, csak lázasnak éreztem magam. Gyakran jelentkezett erős tudatzavar és szédülés. Sajnos a pozitív hozzáállás elég gyorsan megingott, mikor szembesültem az OSEI által kiírt hosszadalmas rehabilitációs protokollal, ami 4-6 hét kihagyást jelentett, és számos orvosi kivizsgálást. Ekkor még nem sejtettem, hogy megint hosszú hónapokig elég rosszul leszek, és nem fogok tudni versenyezni a szezonban. Mire a hat hét letelt, elkezdtem szépen lassan újra mozogni, de minden egyes edzés után mintha úthenger ment volna át rajtam, és a neurológiai tüneteim nem akartak szűnni. Ezzel egyidejűleg megint megjelentek a szívritmus zavarok és a vérnyomás problémák. Egyértelmű volt, hogy abba kell hagynom az edzést és komolyabban ki kell vizsgáltatni magam. November végén hazautaztunk Sárával, és még decemberben elvégeztem az összes szükséges vizsgálatot, ami mind negatív lett. Ennek ellentétben én egyáltalán nem voltam jól, orvosi nyelven megfogalmazva Post-Covid Szindrómám volt. Az orvosok erre nem tudnak se kezelést, se gyógymódot javasolni. Türelmesnek kell lenni, és elméletben minden helyre jön. Január végére már teljesen mélyponton voltam, minden nap úgy keltem fel, hogy ma lesz a nap, amikor újra el fogok tudni kezdeni edzeni és rendben leszek, és úgy feküdtem le, hogy nem baj, majd akkor holnap. Így telt el a december, január, február, március.

- Hogy érezted, miről kellett leginkább lemondanod, és volt-e pozitív hozadéka a betegségnek?

- Az edzés és a versenyzés volt, amiről leginkább le kellett mondanom. Megadatott nekem egy olyan lehetőség, ami nem sok embernek adatik meg Magyarországon, és önhibámon kívül sajnos nem tudtam eddig élni vele. Nagyon magabiztos vagyok a saját képességeimet illetően, főleg az elmúlt év edzésmunkájára visszatekintve, de úgy érzem, hogy cserben hagytam az edzőmet, a Szövetséget, a csapattársaimat, mindenkit, aki eddig bizalmat fektetett belém, és saját magamat is. A pozitívum, amit ki tudok emelni, az a kitartás és türelem, amire ez az időszak tanított meg igazán. A másik, pedig, hogy sikerült jobban értékelnem a körülöttem lévőket. Az edzőm Szőcs Emőke, és a családom nélkül nem tudom, hogy képes lettem volna túlvészelni ezt az időszakot. Nekik köszönhetek mindent gyakorlatilag.

- Milyen volt pályát tűzni a mátraszentistváni OB-n?

- Először kicsit meglepett a kérés, mert versenyzőket általában nem szoktak megkérni ilyen felelősségteljes dolgokra, de ezzel együtt nagyon jó érzés is volt. Szeretem az ilyen kihívásokat. Itt azért megjegyezném, hogy a pálya nagyon nehézre és technikásra sikerült, ami nem igazán feküdt a versenyzőknek, és ezért utólag is le a kalappal minden induló előtt.

- A COVID-nak elmúltak már az utóhatásai nálad?

Pár apró dolgot leszámítva igen. A legtovább tartó és legkiemelkedőbb tüneteim a fáradtság, szédülés és a zavartság, úgynevezett Covid-köd volt, ami gyakran olyan intenzíven jelentkezett, hogy a napi teendőimet nem tudtam elvégezni. Ezek mellett még ijesztő volt átélni a szív ritmus zavarokat és pánik rohamokat is. A legrosszabb mégis a kilátástalanság volt. Nap nap után úgy ébredni hónapokon keresztül, hogy nem vagy jól, és nem tudod mi a baj. Elképesztő mentális és emocionális kapacitást igényelt. Abban, azért reménykedem, hogy idővel az orvostudomány megtalálja az okát, annak, hogy miért okoz ilyen hosszan elhúzódó tünetegyüttest a vírus, és legfőképpen abban, hogy lesz rá gyógymód.

- Most hogyan tudsz edzeni?

- Jelenleg itthon napi egy edzéssel fokozatosan próbálom visszaszoktatni magamat a terheléshez. Főként hosszú, kis intenzitású, és kondi edzések, de túl vagyok pár intenzívebb futó edzésen is, ahol végre az egészséges önmagamat idéző munkát tudtam végezni, és sikerült a saját fizikális határaimat feszegetni minden probléma nélkül.

- Mi a célod rövid és hosszútávon?

- A következő szezonra előre tekintve mindenképpen szeretnék végre egy teljes probléma mentes felkészülési időszakot véghez vinni, és nyilván valóan harcba szállni az olimpiai kijutásért. Ha esetlegesen ez nem sikerülne, akkor az eddigi legjobb eredményemet elérni biatlonban. Hosszútávon, pedig mindenképp meg kell, hogy említsem Cortina d’Ampezzot. Szeretnék megcsinálni egy profi négyéves felkészülési ciklust a 2026-os olimpiáig, és biatlonban képviselni hazánkat Olaszországban. Ezek mellett szeretnék felkerülni a Biatlon Világkupa sorozatba is.

- A következő hónapokat hogyan tervezed?

- Emőke tanácsára az összes maradék orvosi vizsgálatot és procedúrát még május elejéig le akarom tudni. Aztán minél hamarabb kiutazni Ausztriába, és ott folytatni az Emő által kiírt edzéstervet. Nyárra tervezem, hogy a szokásosnál sokkal több versenyre ellátogatok itthon és külföldön egyaránt. A nyári fő versenyünk a Biatlon Világbajnokság lesz augusztus végén, ahol szeretnék jól teljesíteni. Ezen kívül szeretnék egy kicsit visszaadni klubomnak a Honvéd Zalka Sport Egyesületnek. Az Ungvári Bernadett és az édesanyám által irányított klub temérdek lehetőséget teremtett meg számomra és a klubban leigazolt gyerekek számára az elmúlt pár évben.