Rekordszámú, több mint ezer mozgáskorlátozott és látássérült diák részvételével rendezték meg az immár hagyományos „Ne Parázz! 2026.” tanévnyitó sportnapot a Mexikói úti Mozgásjavító EGYMI-ben.

Az inspiráló eseményen a fogyatékossággal élő fiatalok harminchat sportágat ismerhettek meg. A programon kiemelt figyelmet kapott a tavaly alapított Vasas SC parasport-szakosztályának standja, ahol a látogatók egyszerre három sportágba is bepillantást nyerhettek. A résztvevők ergométer segítségével próbálhatták ki a para-kajak-kenu alapmozdulatait, miközben a téli sportok iránt érdeklődők az északi szakág biatlon lézeres lövészetével és az alpesi sízéssel találkozhattak.

Az alpesi sízés az egyik legadaptívabb sportágnak számít, amely a tanpályás oktatás révén a mozgáskorlátozottak mellett a látás- és hallássérültek számára is valódi sportélményt nyújt.

A biatlon állomásán Zámbó Viktória edző és a fiatal versenyző, Juhász Julianna segítette a gyerekeket, miközben a paralimpiai álmokat dédelgető alpesi parasíző, Grozner Richárd példája is motivációt adott az induláshoz.

Az eseményen személyesen részt vett Barbai Áron, a Magyar Sí Szövetség alpesi szakágának szakmai igazgatója is, kifejezve elkötelezettségét a hazai parasport-lehetőségek bővítése mellett. A szövetség távlati tervei között szerepel egy önálló parabizottság megalakítása is, amelynek munkájában a Vasas parasport-szakosztályának vezetője, Krakler Kata is részt vesz majd. Szövetségünk célja, hogy a klubokkal partnerségben minél szélesebb körben elérhetővé tegye az adaptív havas sportokat a fogyatékossággal élő fiatalok számára.

A képes beszámoló és az eredeti tartalom a Vasas SC hivatalos honlapján érhető el.

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.