Huszonöt fiatal magyar sportoló tanulmányait támogatja a BOM a Magyar Sportért Alapítvány a Berzeviczy Albert-ösztöndíjprogram idei, tizenharmadik fordulójában. A több mint 150 pályázó közül a kuratórium döntése alapján sífutó olimpikonunk, Laczkó Lara Vanda is a kiválasztottak közé került.
A BOM a Magyar Sportért Alapítvány Berzeviczy Albert-tanulmányi ösztöndíj programjának célja, hogy a legjobb magyar sportolóknak ne kelljen választani a versenysport és a felsőoktatás között. Az ösztöndíj lehetőséget teremt arra, hogy egyszerre készüljenek a nemzetközi sikerekre és építsék a sportpályafutás utáni karrierjüket. A támogatásban azok a fiatalok részesülhetnek, akik olimpiai sportágakban korosztályos szinten kiemelkedő nemzetközi eredményeket értek el, és közben felvételt nyertek valamelyik hazai felsőoktatási intézménybe.
Az ösztöndíjak odaítéléséről a Gundel Takács Gábor vezette sportszakmai bizottság előterjesztése alapján az Alapítvány kuratóriuma dönt, melyben a gazdasági élet és a sportújságírás meghatározó szereplői foglalnak helyet. A Berzeviczy Albertről – a MOB alapító és az MTA egykori elnökéről – elnevezett program az Alapítvány hármas küldetését szolgálja: segíti a tehetségeket abban, hogy a tanulmányaik miatt ne kelljen feladni az élsportot; támogatja a sportolók munkaerő piaci integrációját a versenyzés befejezése után; valamint hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország a nyári olimpiai játékok három legeredményesebb nemzete között maradjon.
Lara olyan sportolók között kapta meg az elismerést, mint Márton Viviana és Márton Luana, a taekwondo olimpiai és világbajnoka vagy Rabb Krisztián olimpiai ezüstérmes kardozó.










